Hetényi-parádé és egy pont Pesterzsébetről

Frissítés: 2018-10-06 17:52:51

Szeptember 9-én találkozott először egymással a DEAC és az FTC-Telekom jégkorongcsapata. Az első erőpróbát a Fradi nyerte szétlövés után és nem volt szükség különösebb jóstehetségre annak megállapításához, hogy bizonyára 30-án is kiélezett, kemény küzdelemre lehet számítani. A mérkőzés rangja azonban nagyot változott a hónap eleje óta, egy feltörekvő és egy újonc együttes szezonkezdő meccséből a „nap rangadójává” avanzsált. A vezetőedzők mérkőzés előtti nyilatkozataiból kitűnt, hogy mind a két csapat pontosan tudja, mire számíthatnak az ellenféltől, ami tovább fokozta a feszültséget.



Arany Gergely kezdett a hazaiak, Hetényi Zoltán pedig a vendégek kapujában. A játékrész közepéig főként a mezőnyben folyt a küzdelem, majd a 10. perc végén Nagy Gergő kapott 2 percet testre ütésért. A vendégelőny kihasználatlan maradt, de pár másodperccel később Izacky takarásból leadott lövését Arany nem tudta hárítani. A 16. percben a FTC kettős előnybe került; Kuleshov gyűjtött be 2+10 percet palánkra lökésért, Berta pedig testre ütésért került 2 percre a büntetőpadra. A zöld-fehérek elszalasztották a nagy lehetőséget, debreceni előnnyel zárult a harmad. A 2. játékrész elején Pavuk találatával kiegyenlítettek a zöld-fehérek, akik rengeteget (szám szerint húszat) lőttek kapura, de Hetényi Zoltán által megtámasztott debreceni védelem kiválóan dolgozott, így maradt a döntetlen a harmad végén. A 3. harmadban tovább folytatódott a fej-fej melletti küzdelem. 55.54-nél ismét a DEAC szerzett vezetést, Salló Barna vágott be egy lepattanót. Nem volt azonban túl sok időnk az örömre, az 57. percben Walls góljával megint egalizált a hazai csapat. 58.29-nél David Musial még időt kért, de az eredmény nem változott.



A hosszabbítás 3. percében Kuleshovnál befújtak egy akadályozást a játékvezetők. Ezúttal Fodor Szabolcs kért időt, de a vendégek védelme ismét áttörhetetlennek bizonyult. Akárcsak a hónap elején, újra a szétlövésre maradt a döntés. Ebben a „műfajban” jobbnak bizonyult az FTC, megint csak Tóth Adrián rávezetése döntött, a 4. párban. A DEAC együttese ez alkalommal sem távozott pont nélkül a fővárosból. A hazaiak mindent megpróbáltak, szám szerint 60 lövést küldtek Hetényi kapujára, a nagy formában játszó debreceni hálóőr azonban 95 %-os védési hatékonyságot produkált. Mindössze 2 perc és 21 másodperc hiányzott ahhoz, hogy megőrizzük az előnyünket és három pontot vigyünk haza a fővárosból…



David Musial nem volt elégedetlen, de érezhetően másféle végjátékban bizakodott: „Gyakorlatilag sikerült lemásolni az első mérkőzésen történteket. Alapvetően nem lehetek elégedetlen a saját játékunkkal, mert jól dolgoztunk a védekező harmadban és onnan próbáltuk megtalálni a gyors kontrákat. Ha az egygólos előnyünk után sikerül belőni a másodikat, akkor talán minden másképp alakul, de a Fradi tudott egyenlíteni és másodszor is visszajött a mérkőzésbe. Összességében nem vagyok elégedetlen az egy ponttal, de remélem, hogy a következő mérkőzéseken már más eredmény fog születni.”

[EL 45] FTC-Telekom – DEAC 3-2 bü. (0-1, 1-0, 1-1, 0-0, 1-0)
Gólszerzők: Pavuk, Walls és Tóth A., illetve Izacky és Salló B.

= cs =

(Fotók: FTC Jégkorong Facebook)


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-10-01 09:15:00

további cikkek a témában
Responsive image
Reméljük, ennél csak jobb lesz

Admin * 2018-12-03 11:00:00

Nagy küzdelem a házibajnokságon

Admin * 2018-08-03 18:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS