Bécsben is esélyesek vagyunk

Frissítés: 2018-10-15 10:40:03

Az ERSTE Liga október 14-ei, vasárnapi fordulójában Bécsbe utazik a Musial-legénység, hogy megmérkőzzék a Vienna Capitals farmcsapatával.

A tabellán jókora a távolság a két együttes között, míg a mieink 25 pontjukkal a 3. helyet foglalják el, addig a bécsiek a 10 mérkőzésen megszerzett nyolc pontjukkal a 9. helyen tanyáznak. A keretükben sok a fiatal, meglehetősen tapasztalatlan játékos, akik a kiugrás lehetőségét látják a farmcsapatban, ennek megfelelően apait-anyait beletesznek a játékba. Arattak néhány, szám szerint két győzelmet, az egyiket meglepetésre a Gyergyó ellen idegenben, de eddig még nem sikerült igazán nagyot dobbantaniuk. A előző hetük sem alakult valami jól; az elmúlt vasárnap az UTE mért rájuk 7-3-as vereséget, legutóbb pedig a Hokiklub Budapest ellenük szerezte meg első ERSTE Ligás győzelmét.



Bár a jégkorongban is sor került már látványos feltámadásokra, gyanítható, hogy a Capitals farmcsapatában ebben a felállásban „ennyi van”, vagy nem sokkal több. Mindez természetesen egyetlen ellenfelük részéről nem ok semminemű elbizakodottságra. Biztosra vehető, hogy a fiatal bécsi játékosok egy meccset sem fognak olcsón adni, küzdenek, hajtanak ameddig bírják. A debreceni legénység egyetlen lehetséges célja a 3 pont megszerzése, amire kiváló esélyük van, lévén hogy úgy a játékerő, mint a tapasztalat tekintetében is felülmúlják az ellenfelüket. Az esélyek és a realitások is egyértelműen a mieink mellett szólnak, de a hokiban gyakorta a legegyszerűbbnek látszó feladatok a legnehezebbek.

EV Vienna Capitals vs DEAC
2018.10.14. (vasárnap) 18:50 EL - 69
Bécs

= cs =


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-10-13 18:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Gyergyóban lehet javítani

Admin * 2019-01-12 11:55:00

Responsive image
A huszonharmadik játékos

Admin * 2018-08-09 14:51:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS