Több kiló csokoládé a kis betegeknek

Frissítés: 2018-12-05 09:30:21

Kedd délelőtt adták át a DEAC jégkorongcsapatának tagjai az elmúlt hetekben összegyűjtött csaknem 130 tábla csokoládét a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak. Az édességeket a tervek szerint egy dunántúli gyermek-hematológiai centrumba viszik el a szervezet képviselői.

A keddi eseményen Zsupos Sándor kuratóriumi elnök köszönetét fejezte ki a csapatnak az összegyűjtött nagydoboz csokiért, egyben örömének adott hangot, hogy a Vasas elleni, néhány héttel ezelőtti hazai meccsre a hazai drukkerek mellett még a vendégszurkolók is csokikkal érkeztek. Berta Ákos, a DEAC csapatkapitánya arról beszélt, nem volt kérdés, hogy az együttes csatlakozik a „Veled vagyok” szlogennel meghirdetett akcióhoz, mondván, ha csak egy kis mosolyt is tudnak csalni az édességekkel a leukémiával küzdő gyerekek arcára, akkor már megérte belevágni.



A DEAC jégkorongozóinak csokigyűjtő doboza az alapítvány felhívásának megfelelően egyedileg, „házon belül” készült, rajta a teljes csapattal és a srácok beteg gyerekeknek küldött üzenetével: „Veled vagyok!”.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-12-04 14:11:00

további cikkek a témában
Responsive image
Rangadó Dunában

Admin * 2018-10-06 17:00:00

Responsive image
Ha péntek, akkor Brassó

Admin * 2018-10-04 10:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS