Szurkolunk és szakértünk 3.

Frissítés: 2019-05-02 20:12:44

2019.05.02. (csütörtök) 08.30 Barys Aréna, Astana
Litvánia – Magyarország

Esélylatolgatás

Május 1-én mindössze egy mérkőzésre került sor a nur-sultani Barys Arénában, a házigazdák az újonc litvánokkal csatáztak. A találkozót végigtámadták a kazahok, 40 lövést küldtek kapura, szemben az újonc csapat 13 kísérletével. A baltiak óriási energiákat fektettek a védekezésbe és jócskán megnehezítették a helyi kedvencek dolgát, akiknek komolyan meg kellett dolgozni a 3-1 arányú győzelmükért. Bár nem lehet tudni, hogy a küzdelem mennyit vett ki litván együttesből, az nagyjából biztosra vehető, hogy a mieink ellen is foggal-körömmel fognak majd védekezni. Más forgatókönyvről szó se essék! A tabella egyébként érdekesen fest; három hatpontos csapat mögött három nulla pontos található, közöttük fent és lent is a gólok döntenek. A mieink a sereghajtók, sürgősen el kellene mozdulni abból a pozícióból!

Mérkőzés

A magyar válogatott reményt keltően állt bele a mérkőzésbe, keményen nyomtunk, beszorítottuk a litvánokat. Viszonylag korán befújtak egy 2 percest Sarauer ellen, a hátrányban veszélyesen kombinált a Zubrus-csapat. 08.43-nál gyors ellenakciót vezettek a mieink, Nagy Krisztián keresztpasszát Bartalis bombázta a litván hálóba. Hét másodperccel később megint ellenünk fújtak a sporik, de az újabb hátrányban Erdély kétszer is gólt szerezhetett volna. A 16. percben megvalósult, amit vártunk; Bartalis kígyózott át az ellenfél védelmén és csodaszépen helyezte a pakkot Armalis hálójába. Alig egy perccel a harmad vége előtt Sofront küldték ki játékkésleltetés címén, a litván együttes pedig védelmi hiba után szépített…

A 2. játékrészben az ellenfél agresszívabb hokival próbálkozott, a mieink azonban jól támadtak le, diktálták az iramot. A 25. percben mi kerültünk emberfórba, felállt a magyar együttes és jól kevert az ellenfél harmadában. 26.48-nál Vas János adott élesen középre, volt kipattanó, a pakkot Erdély vágta be a kapu torkából. 36.04-nél tovább növeltük az előnyünket; Armalis kilőtt korongjára Bartalis csapott le, a jól érkező Sofron pedig betalált. A mieink jó játékkal biztosan hozták a középső periódust.

A 3. harmadban főként mezőnyjáték folyt a jégen. A magyar együttes nem vállalt semmiféle kockázatot, bár a helyzeteik megvoltak, nem tudták tovább növelni góljaink számát. 58.20-nál Hári szabálytalankodott teljesen fölöslegesen, 5+20 percre kiszórták szúrásért. A litvánok lehozták a kapusukat is, de nem sikerült feljebb zárkózniuk.

Ezen a találkozón jól dolgoztunk, megérdemelten nyertünk 4-1 arányban, de a neheze csak ezután következik; holnap a mainál lényegesen jobb ellenféllel, Szlovéniával találkozunk.

Berta Ákos: A legfontosabb a mai meccsen az volt, hogy a srácok visszataláljanak a helyes útra, önbizalmat merítsenek, elhiggyék, hogy képesek gólokat lőni. A javuló formát, a jó dolgokat persze át kell menteni holnapra. Mint láttuk, eddig a szlovénok is bukdácsoltak, meg lehet fogni őket, ha jó napot fogunk ki és nem lesz nagy gond a helyzetkihasználással. Amennyiben a szlovénok dominálnak, akkor a mieinknek különösen fegyelmezetten, koncentráltan kell hokizni, jól kell gazdálkodni a kevesebb helyzettel. Fontos cél lesz, hogy agresszíven játsszunk, de ne hozzunk össze fölösleges kiállításokat, a lehető legtöbb időt kell 5 az 5 elleni játékban tölteni! Kemény mérkőzés vár ránk, ezzel együtt remélem, hogy a mai szép győzelem elegendő alapot nyújt a holnapi sikerhez!

Kecskeméti Áron: Boldog vagyok, hogy a harmadik mérkőzésen végre jó formát mutatott magyar válogatott. Nem hiszem, hogy a viszonylag nagy gólkülönbség a litvánok játékerejét minősíti, az előző meccseiken bebizonyították, hogy sokra képesek. A mieink sokkal szervezettebb hokit produkáltak, mint az előzőekben, ami főleg a góljainkat megelőző helyzetekben mutatkozott meg. Vay Ádám kiválóan védett, egyetlen gólt kapott, azt is egy talán túl szigorú játékvezetői ítélet nyomán szerezte az ellenfél. Ma jó játékkal szép gólokat szereztünk. A holnapi mérkőzés nagyon kemény lesz, mint minden találkozó ezen a VB-n, de én bízom abban, hogy újra meg tudjuk mutatni azt a hokit, ami bennünk van!

Pénteken, magyar idő szerint 15.30 órától régi riválisunkkal, Szlovéniával találkoznak a mieink. Bízunk abban, hogy a srácok a litvánok ellen aratott győzelemmel felszálló ágba kerültek és sikerrel szállnak szembe a Kopitar által fémjelzett szlovén együttessel!

=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-05-02 18:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Nem volt kérdés, ki a jobb

Admin * 2018-12-24 11:00:00

Responsive image
Mezőségi srác a fa tetején

Admin * 2019-05-08 00:00:00

Responsive image
Nem sok nyitott kérdés maradt

Admin * 2019-01-21 11:54:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS