Szurkolunk és szakértünk 4.

2019-05-04 10:00:00

2019.05.03. (péntek) 15.30 Barys Aréna, Astana

Magyarország - Szlovénia

Esélylatolgatás

A sorozatmérkőzések - egy világbajnoki torna esetében különösen - mindig magukban hordozzák a nagy fordulatok, a komoly meglepetések lehetőségét. A mi meccsünk sem lefutott, bár mai ellenfelünk, Szlovénia kimondottan lehangoló állapotban van. A mieinknél magasabban jegyzett ellenfelünk (egyéként állandó vetélytársunk, sőt mumusunk) három lejátszott találkozó után nulla ponttal a ponttáblázat 5. helyen szerénykedik, 6-12-es gólkülönbséggel. Úgy tűnik, valami „nem kerek” a déli szomszédunk háza táján, ám ez nem jelent egy fikarcnyival sem több esélyt válogatottunk számára. Sőt, az sem lehetetlen, hogy az önérzetükben sértett szlovénok éppen ellenünk adnak bele apait-anyait, hogy bizonyítsák, a három zakó csak kisiklás volt. A magyarok sokat tehetnek azért, hogy a bizonyítás ne pont ellenünk következzen be. Ha az elején sikerül elvenni a szlovén csapat kedvét a játéktól, lehet esélyünk ellenük, még úgy is, hogy Anze Kopitar személyében egy NHL-sztár is ott lesz a pályán. Világbajnoki mérkőzésen még nem sikerült nyerni ellenük, de a nagy sorozatok is megszakadnak egyszer, reméljük az övék éppen ma délután. Bízzunk abban, hogy a mieink továbbra is felfelé ívelő formában maradnak és képesek lesznek átlépni saját árnyékukat!

Mérkőzés

A mérkőzés elején rögtön eladtuk a korongot a harmadunkban, Vay Ádám szerencsére a helyén volt. A játékrész zömében oda-vissza játék folyt a jégen, a mieink sokat támadtak, volt néhány kecsegtető helyzetük is, de a passzjátékba több bosszantó hiba csúszott. 13.57-nél Stebih a kék vonalról nagy lövést küldött kapura, Vay nem sokat látott a kapuja előtt tolongó játékosoktól, vezetést szereztek a szlovénok. Összességében kevés ötlettel játszottak a mieink. Az utolsó percben Gallót kiküldték testre ütésért, de a hátralévő időben az eredmény már nem változott.

A 2. játékrész első percében növelte előnyét az ellenfél, Drozg maradt egyedül a magyar kapu előtt. Alig több, mint két perccel később már hárommal mentek a szlovénok; a kapu előtt nem takarítottak a mieink védői, újra Drozg volt eredményes. Továbbra is bátortalanul, sok hibával hokizott a válogatottunk. A 26. percben Nagy Gergő került a büntetőpadra, de ezt szerencsére sikerült gól nélkül megúszni. 30.22-nél Kuralt húzódott középre, se közel, se távol nem zavarta senki, kilőtte a felső sarkot. 31.22-nél kapust cseréltünk, Bálizs Bence érkezett a jégre. A 2. harmad végén vezettünk néhány ígéretes attakot, Gracnar eszén azonban nem sikerült túljárni.

A 3. harmadban sokáig eseménytelen mezőny-hokival folytatódott a találkozó. Bármennyire szerettük volna, a mieink nem tudtak újítani, az ellenfél számára pedig ez az eredmény nagyon is megfelelő volt. A tutit azért belőtték, az 55. percben Kopitar szerezte meg első gólját a VB-n, majd az 59. percben egy eladott koronggal indult meg Pance és Hebar, végül az UTE légiósa szerezte meg a hatodik szlovén gólt. A magyar együttesből hiányzott a tűz, az elszántság és az átütőerő, de vezéregyéniségeknek is híján voltunk ezen a mérkőzésen. A szlovén csapat képes volt megújulni a találkozón, a mieink viszont nem, és ez döntőnek bizonyult.

Berta Ákos: Nem úgy alakult ez a meccs, mint ahogyan reméltük. Az 1. harmadban nem játszottunk rosszul, a másodikban viszont elment a meccs, főként a szlovénok jó védekezésének és a jó kapusteljesítménynek hozadékaként. A srácok próbálkoztak, de nem jött össze mindaz, ami tegnap működött, emiatt nem tudtunk gólokat szerezni. Hári nagyon hiányzott az első sorból, de Magosit sem igazán tudtuk pótolni. A szlovének nagyobb rutinja érvényesült, az ő csapatuk jobb kvalitású játékosokból áll és ez a jégen is megmutatkozott. Reméljük, hogy a többi meccsen számunkra kedvezően alakulnak az eredmények és nem kell azon izgulni, hogy esetleg kieshetünk. Bízom abban, hogy vasárnap felszabadultan tudunk hokizni a kazahok ellen és jobb szájízzel fejezzük be a VB-t!

Kecskeméti Áron: Nem hiszem, hogy az ellenfelünk annyival jobb málunk, mint azt a végeredmény mutatja. Szerintem mindkét részről elég gyenge teljesítményt nyújtottak a csapatok. A vereséget nem szabad a kapusok nyakába varrni, úgy vélem, hogy Bálizs becserélése inkább a csapatunk felfrissítése érdekében történt, az más dolog, hogy végső soron ez sem hozott változást. A kérdésre, hogy miért szenvedett vereséget a magyar válogatott, arra elsősorban a játékosoknak kell megfogalmazni a választ. Sajnos olyan helyzetbe kerültünk, hogy a feljutási esélyek számba vétele helyett most már az önbecsülésünkért kell küzdeni!

Válogatottunk vasárnap délután a kazahok ellen lép a jégre, a találkozó magyar idő szerint 15.30 órakor kezdődik. Reméljük, hogy a zárónapon a mieink újra összekapják magukat és megmutatják, mire képes a magyar virtus!

=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-05-04 10:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Hogyan neveljünk élsportolót?

Admin * 2019-01-06 10:00:00

Responsive image
Nagy visszatérők

Admin * 2018-06-05 14:39:00

Nagy küzdelem a házibajnokságon

Admin * 2018-08-03 18:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS