Szurkolunk és szakértünk 5.

Frissítés: 2019-05-07 08:10:32

2019.05.05. (vasárnap) 15.30 Barys Aréna, Astana

Kazakhstan - Magyarország

Esélylatolgatás

Bármi legyen is a tornazáró, Kazakhstan elleni meccsünk végeredménye, sajnálattal kell megállapítani, hogy az astana-i VB nem egészen úgy alakult, ahogyan azt előzetesen reméltük. A kimondottan jól sikerült felkészülés és felkészülési mérkőzések után mindenki mást, többet várt ettől a megmérettetéstől, bár el kell gondolkodni azon is, nem került-e túlontúl magasra a mérce?! Elvégre az ellenfeleink közül ketten az elmúlt évben estek vissza az elitből, ketten pedig itt ragadtak, de előzőleg vagy tartósan a „nagyok” között szerepeltek, vagy lifteztek, le-fel. Nem lehet véletlen, hogy éppen a frissen feljutott litván válogatottat győztük le biztosan… A tornán egyébként a mutatott játék terén csaknem végig gondjaink adódtak, ebből fakadt, hogy nem tudtunk igazából eredményesek lenni. Ennek folyománya volt, hogy a Divízió I-es tagságunk a múlt évi kisebb ijedelemtől eltekintve, talán még soha nem forgott ekkora veszélyben. Végül a szlovénok kaparták ki nekünk a gesztenyét a holtfáradt litvánok kiütésével, így pontszerzési kényszer nélkül vághatunk neki az utolsó, kazahok ellen meccsnek. Botorság lenne arról álmodozni, hogy komoly esélyünk lehet a már feljutott és ünnepre készülő házigazdával szemben, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megmutassuk, sokkal több van bennünk annál, mint amit eddig a jégre tettünk.

Mérkőzés

Bálizs Bence kezdett a mieink kapujában, az első sorba visszakerült Hári, Magosi viszont ezúttal sem állhatott csapata rendelkezésére. 24 másodperccel a korongbedobás után máris megfogyatkoztunk, Erdély Csanádot magas bot miatt hozták ki a játékvezetők. Az emberhátrányt sikeresen kivédekeztük, csak úgy, mint Terbócs 14.49-nél kezdődő kiállítását. Keményen védekezett, sokat és jól korcsolyázott a magyar együttes, akadtak gólszerzési lehetőségeink is. Az első harmad gól nélküli döntetlennel zárult.

Ígéretes magyar helyzettel indult útjára a 2. játékrész, a gólt mégis az ellenfél ütötte. 23.50-nél rosszul cseréltünk, üres folyosó nyílt Mikhailis előtt, aki a vas segítségével a hálónkba bombázott. A kazah együttes feljebb kapcsolt egy fokozattal, de ezután is biztosan védekeztek a mieink, tízszer találták el Kudryavtsev kapuját, különösen Benk és Bartalis hokizott hasznosan és célra törően.

A 3. harmad magyar emberhátránnyal kezdődött, amit gyorsan kihasználtak a házigazdák; pontosan vittek végig egy svájci figurát, amiből 41.52-nél Nekryach betalált. 45.51-nél Sofron húzogatott a kazahok harmadában, váratlanul ellőtte a pakkot, ami becsúszott Kudryavtsev mamutja alatt. Támadásban maradtak a mieink, számos jó helyzetet alakítottak ki, a góllövéssel azonban még mindig hadilábon álltunk. 56.57-nél Nagy Gergőt állították ki, a kazahok pedig villámgyorsan éltek a lehetőséggel, 57.15-nél Rymarev lőtte ki a felső sarkot. Ezután a magyar szakvezetés lehozta a kapuból Bálizs Bencét, a csapat pedig mindent megtett a szépítés érdekében, a kazah kapus azonban remekül hárított. A találkozón bátran és szemre is szépen hokizott a magyar válogatott, kihozták magukból a maximumot, így emelt fővel térhetünk haza!


Berta Ákos: Helytálltunk a jövőre ismét A-csoportos ellenfelünkkel szemben, a srácok minden tőlük telhetőt megtettek. Az idei torna ahhoz képest volt csalódás, hogy a múlt évben csak másodperceken múlott a feljutásunk. A történteket egyébként nem kell tragikusan felfogni, hiszen a magyar hoki fejlődik! Néha muszáj hátralépni egyet, hogy utána kettőt előre léphessünk. Bízom abban, hogy jövőre kettőzött erővel fognak hajtani a srácok és bebizonyítják, hogy előbb-utóbb ott a helyünk az elitben!

Kecskeméti Áron: Az utolsó meccsünk egészen biztatóan alakult, különösen ahhoz képest, hogy a torna eddig milyen döcögősre sikeredett. Ha végig úgy hokizunk, mint a mai napon, akkor jóval sikeresebben szerepelhettünk volna. Remélem, hogy a történtekből levonják a tanulságokat az arra illetékesek! Minden téren fejlődnünk szükséges és csak megfontoltan, lépésről lépésre kell haladni a jövőben. Szerintem ez a VB jó tanulópénz volt mindannyiunk számára.

=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-05-07 00:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Rangadó vasárnap is

Admin * 2018-10-20 18:00:00

Responsive image
A hatodik meccs sem hozott döntést

Admin * 2019-03-09 00:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS