Hosszabbításban döntöttük el a meccset

Frissítés: 2019-09-12 16:30:13

Az előszezon utolsó felkészülési mérkőzésére melegítettek hétfőn este a Debreceni Egyetem csapatának játékosai. A találkozón, amelyre mintegy 300 szurkoló volt kíváncsi, a mieink ellenfele a Schiller-Vasas HC együttese volt, akikkel szoros meccseket vívtunk az előző szezonban.

Közepes iramban kezdődött el a mérkőzés, a hazai csapat támadott többet, a piros-kékek a szokásos stílusukban, keményen, erőszakosan védekeztek. Az 5. perc táján megpróbált feljebb kapcsolni a vendégcsapat, de nem boldogultak a debreceni védelemmel. 08.07-nél megszereztük a vezetést; Léránt keresztpasszára Novotny érkezett hajszálpontosan és a vas alá vágta a korongot. Rögtön a gól után veszélyes kontrát vezetett a Vasas, de a mieink találtak be; Hári lövése után volt kipattanó, ezúttal Piatak varrta be pakkot. A szurkolók még ünnepeltek, amikor ártatlannak tűnő helyzetből szépítettek a vendégek; a védőink nem takarítottak, Bödök talált be közelről. A 10. perc végén Ságit döngölték a jégbe a Vasas védői, a debreceni játékos azonban nem jött zavarba és 10.02-nél szemfüles góllal növelte a különbséget. A vendégek azonban még ugyanabban a percben feljebb zárkóztak, 10.42-nél egy korongvesztés után Rafaj lőtt a mieink hálójába. Ezután több perces gólcsend következett, de a két gól érezhetően visszahozta a vendégek harci kedvét. 17.07-nél Hári kapott 2 percet, a fővárosi csapat pedig kihasználta az emberfórt, egy perccel a harmad vége előtt Székely-Mádai egy védővel a nyakán egyenlített. Az 1. harmadban remekbe szabott gólokat szereztünk, kiválóan működött a támadó játékunk. A védekezés ellenben egy kicsit lazábbra sikeredett, ennek tudható be, hogy a fővárosi együttes fel tudott zárkózni.



A 12. játékrész elején keményen támadott az egyetemista csapat. Hamarosan meg is lett az eredménye, a 24. percben villámgyors kombináció végén Sági nagy góllal duplázott. Az ellenakcióból azonban megint jött az egyenlítés; egy helyezkedési hiba okán Inglis talált be. Egy perccel később Bertára szabtak ki két percet bottal lökésért, de ezúttal nem volt gond a védekezéssel. A másik oldalon Inglis került a büntetőpadra, a fórban egy vasig jutott a hazai gárda, majd tovább nyomtak egyenlő létszám mellett is. A játékrész felénél Szlama ült ki, de egy perc múltán Izacky is követte, így odalett az emberelőnyünk. 38.45-nél Mestyánt is kiállították, a sok sípszó nyomán eléggé széttöredezett a játék. A 2. harmadban már komoly fölényben hokiztak a mieink, 14-4 volt a kapura lövési mutató, az állás azonban eldöntetlen maradt.



A harmadik harmad első percében ismét Izacky-t szórták ki, az előnyt pedig gólra váltották a piros-kékek, Szlama kotorta be a korongot. A bekapott gól felpiszkálta az egyetemistákat, nagy elánnal rohamoztak, nem is hiába; 45.59-nél Phil Kiss passzából Mazzag egalizált. A folyamatos nyomást egyre nehezebben viselték el a vendégek, alig tudtak kijönni a védekező harmadukból. A játékrész tízedik percében Daloga érkezett nagy lendülettel egy tért ölelő átadásra, de fölé vágta a pakkot. A hátralévő percekben teljesen beszorult a vendégcsapat, a mieink szinte végig „egykapuztak”, hatalmas tűzijátékot rendeztek a Vasas hálója előtt. A szerencse azonban a piros-kékek mellé szegődött, a kapusuk is kiválóan teljesített, végül sikerült döntetlenre menteniük a találkozót.



A hosszabbítás első és harmadik cseréjében egyaránt akadt egy-egy komoly gólszerzési esélyünk, de 65.00-nál is eldöntetlen volt az állás, következtek a büntetőlövések. A Vasas játékosai valamennyi rávezetésüket elhibázták, vagy Gönczi Lajos hárított jó érzékkel. Az egyetemisták részéről Hári, majd Novotny is belőtte a büntetőjét; ezzel 6-5 arányban megnyertünk a találkozót. A mérkőzést eldöntő találatot Novotny-nak jegyezték fel a jegyzőkönyvben.



A mérkőzésen 50-20 volt a kaput eltaláló lövések aránya a javunkra, ez is aláhúzza azt a tényt, hogy magas színvonalon működött az offenzív játékunk. A védekezés ugyan a meccs elején egy kicsit szellősre sikeredett, de rendezni tudtuk a 2. játékrészre. A második, de leginkább a harmadik harmadban a mieink ízelítőt adtak a tényleges tudásukból, a játék képe feljogosít minket arra, hogy bizakodva várjuk a tétmeccseket!

Felkészülési mérkőzés
DEAC – Schiller-Vasas HC 6-5 bü (3-3, 1-1, 1-1, 1-0)
Gólszerzők: Sági(2), Novotny(2), Piatak és Mazzag, illetve Bödök, Turbucz, Székely-Mádai, Inglis és Szlama

=Müller Károly=, fotók: Derencsényi István


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-09-10 14:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Szemetet a kukába!

Admin * 2018-10-10 14:47:00

Responsive image
Nem papírforma győzelem volt

Admin * 2018-10-13 10:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS