A cél első körben a felsőház

Frissítés: 2019-09-13 16:03:50

DEAC – Fehérvári Titánok összecsapással rajtol az Erste Liga alapszakasza vasárnap 18:30-kor a Debreceni Jégcsarnokban a klub jubileumi, 100. évének jegyében. A Debreceni Egyetem bajnoki bronzérmes együttese a tavalyihoz hasonló célokkal, vagyis első körben a biztos rájátszásba kerülésért, a középszakasz felsőházáért lép pályára a sorozatban.

A többi között ez is elhangzott a jégkorongcsapat csütörtöki, szezonnyitó sajtótájékoztatóján, az együttes hazai meccseinek otthont adó Derék utcai Jégcsarnokban. Lóczi Lászlóné Kovács Marianna a DEAC ügyvezetője köszöntőjében elmondta, a csapat költségvetése stabil, a tavalyi évhez képest előre is tudnak lépni ezen a területen.

– Tavaly 260 millió forintot fordítottunk a jégkorong szakosztály működtetésére, amely egy csodálatos szezont produkált úttörőként a DEAC-ban. Idén ezt az összeget 10 százalékkal növelni tudtuk, ennek nagyjából fele az egyetem és a város támogatásából áll, ám jelentős a szövetség valamint a TAO által biztosított összeg, illetve a jegybevételből befolyó forrás is – tette hozzá a klubvezető, aki egyben köszönetet mondott a csapatnak és a jelen lévő újságíróknak is az eredményes tavalyi munkájukért.

Fodor András szakosztályvezető arról beszélt, hogy viszonylag gyorsan, június második felére gyakorlatilag össze is állt a 2019-2020-as DEAC keret, amelyhez öt olyan fiatal játékos is csatlakozott, akik tavaly még főként a Debreceni Hoki Klub juniorcsapatában játszottak. Végül kitért a bérletárusításra is. - Eddig 140 éves belépő talált gazdára. Szeptember végéig, az árusítás tervezett lezárásáig reményeim szerint eléri, vagy egy kicsivel meg is haladja a bérletesek száma a tavalyi 210-et, ami a csarnok befogadóképességének több mint harmada. Az a célunk és azon dolgozunk a DEAC marketing csapatával karöltve, hogy a tavalyi 6-7 teltházas meccs után akár 16-17 ilyen mérkőzés is legyen az idén – zárta gondolatait a szakosztályvezető.

Az új, 23 fős keret kialakítása után, változatlan szakmai stábbal láttak neki a játékosok július 22-én közös, összesen 8 hetes felkészülési időszaknak. A szokásos SET-es tesztek és másfél hét erősítés után augusztus 1-től már a jeges gyakorlások is elkezdődtek. Napi egy erőnléti és egy jeges edzés mellett egy nemzetközi torna és összesen 9 felkészülési mérkőzés szerepelt a programban. Ezek közül a DEAC hármat megnyert, míg hatot elveszített.

A leglényegesebb változásokon a hátvédsor ment keresztül. Markov maradt hírmondónak, mellé hét új védő érkezett. A vezetőedző a keret kialakításával kapcsolatban kiemelte, hogy a DEAC-nak jó híre ment az előző szezonban, s idén könnyebb volt Debrecenbe csábítani nagyon jó magyar hokisokat. Ahogy fogalmazott, kiváló keretet sikerült összeállítani a következő szezonra, amellyel nagyon élvezi a közös munkát. – Úgy gondolom, hogy nagyon jól ment a felkészülésünk, így várom már a vasárnapi szezonkezdetet. Az előszezonban igazán kemény munkát végeztek a srácok, ezalatt fontos volt kiépítenünk a csapaton belüli kémiát. Azt gondolom, hogy a keret a felkészülésünk alatt egy jó csapattá érett. A tavalyi évben voltak problémák a védekezésben, ezért szerettem volna magasabb játékosokat, egyben több tapasztalattal bíró hátvédeket a sorainkban látni. Bízom benne, hogy sikerült megtalálni a megfelelő embereket. A cél, hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni, első lépésként szeretnénk bekerülni az alapszakasz legjobb öt együttese közé, vagyis a középszakasz felsőházba – mondta vezetőedző, aki a tavalyihoz hasonló, „egyszerű” hokit ígér a szurkolóknak.

A szerződésekkel kapcsolatban David Musial újságírói kérdésre elmondta, hogy a csatár Hugo Turcotte-nak a lehető legmagasabb fizetést ajánlotta a klub, ám ő ezt nem fogadta el. A szakemberek egyöntetű véleménye volt a sajtótájékoztatón, hogy a pontkirály klubváltásában kizárólag az játszhatott szerepet, hogy a DAB-nál valószínűleg megkapta azt az összeget, amit kért.

A sajtótájékoztatón Berta Ákos csapatkapitány úgy összegzett, nehéz felkészülésen vannak túl. - Azok a játékosok, akik idén érkeztek hozzánk, kezdik felvenni a ritmust, érezhetően egyre jobban egymásra találnak a csapat tagjai. Bízom benne, hogy minél hamarabb el fogjuk kapni a fonalat. Van 22 okos és jó jégkorongozónk, a szezon pedig azon fog múlni, hogy csapatként hogyan fogunk együtt dolgozni, mind támadásban, mind védekezésben. Az együttesben benne van – nem meglepetésként – egy nagyon jó eredmény. Úgy érzem, egy kicsit több potenciál is van bennünk, mint tavaly – hangsúlyozta a csapatkapitány, aki szerint az idei első Erste Liga ellenfél, a Titánok egy fiatal, hajtós alakulat, így nem számít könnyű meccsre. A rutinos csapatkapitány a vasárnapi és a hétfői, Gyergyó elleni találkozón is győzelmet vár.

A 2019/2020-es kiírásban a tavalyinál eggyel kevesebb (a Vienna Capitals farmcsapata nem nevezett), összesen 10 alakulat méri össze tudását. A lebonyolítás nem változott, az alapszakaszban minden csapat négyszer mérkőzik meg a többi kilenc együttessel, tehát első körben 18 hazai találkozón szurkolhatunk a DEAC-nak. Az összesen 36 mérkőzésből álló alapszakasz (a DEAC számára január 16-án zárul) után 5 csapat a középszakasz felsőházába és ezzel automatikusan a rájátszásba jut, míg az alsóház 5 csapata mérkőzik az rájátszás maradék 3 helyéért.

A szezonnyitó tájékoztatón elhangzott az is, hogy idén új rendszerben bonyolítja le a Jégkorong Szövetség a Magyar Kupa küzdelmeit. Az első lépcsőben hat együttes három párban, egy oda-vissza körben mérkőzik meg egymással. A DEAC ellenfele a Hokiklub Budapest lesz. Október 22-én idegenben, míg 30-án a cívisvárosban találkoznak a felek. A párharc győztese a második körben a MAC Újbudával néz farkasszemet, így elképzelhető, hogy még ősszel újabb extraligás csapatot láthat a közönség a Debreceni Jégcsarnokban.

Aki lemaradna valamelyik hazai meccsről, az - a klub és a Médiacentrum Debrecen Kft. megállapodásának értelmében - megnézheti majd felvételről a Debrecen Televízióban vagy a dehir.hu oldalon, online is. A Magyar Televízió sportcsatornáján, az M4 Sporton élőben is látható lesz a Debreceni Egyetem csapata. Az MTVA az alapszakaszban a tavalyinál kettővel több, összesen öt DEAC- meccset jelölt ki közvetítésre. Itt és megfigyelhető tehát egy, a tavalyinál fokozottabb érdeklődés a csapat iránt.

A stáb:

Vezetőedző: David Musial
Másodedző: Kecskeméti Áron
Csapatvezető: Fucskó Tamás
Felszerelés-menedzser: Szabó Attila
Erőnléti edző: Farkas Zoltán
Gyúró: Égei Bálint
Szakosztályvezető: Fodor András

A keret:

Kapusok: Hetényi Zoltán, Gönczi Lajos (DHK)
Hátvédek: Markov Andrei (DHK), Phil Kiss (UTE), Léránt René (DAB), Sándor Flórián (Fehérvári Titánok), Clint Filbrandt (Univ. of Lethbridge), Mestyán István (DAB), Nagy Zalán (DHK), Vokla Roland (MAC Újbuda)
Csatárok: Berta Ákos, Hári Norbert, Molnár Dávid, Jakub Izacky, Dominik Novotny, Kuleshov Vladislav, Kozma Ferenc (DHK), Salló Barna, Filep Zsombor (DHK), Martin Daloga (HC 07 Detva), Sági Martin (UTE), Erik Piatak (HK Dukla Michalovce), Mazzag Dániel (Fehérvári Titánok)

A DEAC szeptemberi és októberi Erste Liga-programja:

2019.09.15. (vasárnap) 18:30 DEAC - Fehérvári Titánok
2019.09.16. (hétfő) 18:30 DEAC - Gyergyói Hoki Klub
2019.09.20. 18:00 Dunaújvárosi Acélbikák - DEAC
2019.09.23. 18:00 Schiller-Vasas HC - DEAC
2019.09.27. (péntek) 18:00 DEAC - UTE
2019.09.30. (hétfő) 18:00 DEAC - Sport Club Csíkszereda
2019.10.02. (szerda) 18:30 DEAC - FTC-Telekom
2019.10.04. 17:30 Corona Brasov - DEAC
2019.10.06. 17:30 Sport Club Csíkszereda - DEAC
2019.10.11. 18:00 Hokiklub Budapest - DEAC
2019.10.14. 18:30 Fehérvári Titánok - DEAC
2019.10.18. (péntek) 18:30 DEAC - Schiller-Vasas HC
2019.10.20. (vasárnap) 18:30 DEAC - Hokiklub Budapest
2019.10.24. (csütörtök) 18:30 DEAC - Schiller-Vasas HC
2019.10.28. 18:30 Fehérvári Titánok – DEAC

PKZs.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-09-12 16:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Juniorok, nagy lehetőség előtt

Admin * 2018-07-06 13:55:30

Responsive image
Hatpontos rangadó szerdán

Admin * 2018-12-25 11:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS