Nem találtuk a játékunkat

Frissítés: 2019-10-05 16:36:08

Erdélyi túrájuk első állomásán a mieink a Corona Brassó együttesével találkoztak pénteken délután. Ebben a szezonban még nem mérkőzött meg egymással a két csapat, amit előzetesen tudni lehetett, aszerint nehéz meccsre volt kilátás.

Az ellenfél az utóbbi időszakban három mérkőzést nyert meg zsinórban, ezek közül nyilván a Gyergyó ellen aratott kiütéses győzelem volt a legemlékezetesebb számukra. Az egyetemisták a múlt héten veszítettek a Sportclubbal szemben, az FTC ellen csak egy hajszálon múlt a siker, végül azonban egy ponttal kellett megelégedniük. Ami védekezésünket illeti, az a tavalyi bajnok ellen kezdett összeállni, Hetényi Zoli bravúrok hosszú sorát mutatta be, pár másodpercnyi megingás azonban elég volt a Fradinak a fordításhoz. Elől akadtak és úgy tűnik, lehetnek is gondok, mivel az első sor ugyan szállította a gólokat, Háriék sora azonban átszervezésre szorult, amit két nap alatt aligha lehetett megoldani. Az ellenfél ugyanakkor négy begyakorlott sorral lépett a jégre. Annyi mindenképpen bizonyosnak tűnt, hogy a mieinknek a legjobb formájukra lesz szüksége a helytálláshoz.



Nem indult jól a találkozó a mieink számára; 03.18-nál Bíró Gergő értékesítette Borisenko átadását. Gyorsan megtalálták egymást a játékosok, 06.49-nél Molnár Zoltán és Novotny akaszkodott össze, 2 perces kisbüntetések ellenében. A 11. percben Kuleshov-ot állították ki, 13.32-nél a brassóiaktól Harrison került a büntetőpadra. Egy percig játszhattunk emberelőnyben, mivel 14.34-nél újra megfogyatkoztak a mieink;a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy a mi oldalunkon túl sok játékos volt a jégen, de az emberhátrányos szituációkat sikerült kivédekezni. A harmad során a hazai csapat támadott többet, majdnem háromszorannyi kapura lövésük volt, mint a debreceni együttesnek, akik nem találták a játékukat.



A 2. játékrész 7. percében Bors ült ki 2 percre bottal akasztásért, az előnyt azonban nem tudtuk gólra váltani. 29.08-nál ismét a brassóiak voltak eredményesek, a találatot egy korongvesztésünk után Tranca szerezte. A brassói gól visszavetette a mieinket, pedig lassan kezdtük visszatornászni magunkat a meccsbe. A harmad közepén újra kimaradt egy emberfórunk, Mihály Edét állították ki, de a hátrányban a hazaiak jól védekeztek. Négy perccel később furcsa körülmények között növelte az előnyét a Brassó. A mieink védekező harmadában folyt a játék, Sándor Flóriánt a jégbe döngölték, vérzett, de a játékvezetők nem állították meg az akciót, végül Gajdó juttatta a mieink kapujába a pakkot. Az esemény után Berta jogosan tiltakozott a játékvezetőknél, ám csak annyit ért el, hogy 10 perces fegyelmi büntetéssel sújtották. A harmadban többnyire a hazaiak domináltak, a mieink valamivel élesebben hokiztak, de ez még nem volt elegendő.



A 3. harmadot csaknem végig a sorozatos debreceni kiállítások jellemezték. A 44. percben Vokla Roland ellen ítéltek, majd Izacky keveredett nézeteltérésbe a játékvezetővel. Alig több, mint négy perccel később Berta, majd Hári következett a sorban. Az első brassói kisbüntetésre az 58. percben került sor, egy perccel később jött a második; előbb Zsók, majd Bíró Mátyás ült ki. 58.53-nál David Musial időt kért és lehívta Hetényi Zolit a kapuból. Húsz másodperccel később Mestyán passzából Berta használta ki a kettős emberelőnyt, a hátralévő másodpercekben a számszerű eredmény már nem változott. A 3. játékrész volt a leginkább kiegyenlített, bár összesen 16 perc büntetést szabtak ki a mieinkre.



Nem termett babér az egyetemisták számára az erdélyi túra első találkozóján. A játékidő nagy részében fölényben játszó hazai alakulat megérdemelten győzött, mi viszont bizakodunk, hogy a srácok összekapják magukat a vasárnap esti összecsapásra.

Corona Brasov – DEAC 3-1 (1-0, 2-0, 0-1)
Gólszerzők:
Bíró G., Tranca és Gajdó, illetve Berta

=Müller Károly=, fotók: Corona Brasov


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: K. Szandi
Email:
közzétéve: 2019-10-05 09:30:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS