Újabb helyosztó a Brassó ellen

Frissítés: 2019-11-30 09:32:22

Úgy tűnik, mostanság szinte csak helyosztó meccseket játszanak a mieink az ERSTE ligában. Szerdán az ötödik helyről kezdték az Acélbikák elleni találkozót, majd a szép győzelmük eredményeként a 3. helyre léptek előre.

Persze ezt a pozíciót nem lesz egyszerű megvédeni, ráadásul az első lépést éppen a második helyen tanyázó Brassóval szemben kell megtenni. Nagy tétje lesz a pénteki összecsapásnak, hiszen hazai győzelem esetén az egyetemisták átvehetik az ezüstérmes helyet az erdélyiektől. Mindezekhez azonban a Corona csapatának is lesz néhány szava. Julius Pénzes tanítványai kifejezetten jó passzban hokiznak az utóbbi napokban; a Gyergyóban elszenvedett vereség után büntetőkkel nyertek az FTC ellen, majd rendesen elpáholták az UTE együttesét. Ami az egymás elleni találkozókat illeti, a hó elején itthon, hosszabbításban mi nyertünk, november 17-én, a Cenk alján egy góllal győzött a Brassó. Úgy látszik tehát, hogy hasonló játékerőt képvisel a két vetélytárs, csak a brassóiak jóval jobban állnak játékosállomány dolgában. Kiélezett, szoros csata esetén különösen nem mellékes, melyik sor mennyit tud pihenni, bár az eredmények arra utalnak, hogy a debreceni srácok jól bírják a gyűrődést. Az Acélbikák elleni találkozó azért lehetett jó felkészülés is, mert ha a játékstílusuk nem is, a játékerejük annál inkább összemérhető a brassóiakkal.



A legutóbbi erdélyi találkozó kapcsán elmondtuk már, melyek a pénteki vendégek fő erősségei. A csupa légiósból álló első soruk különösen erős, ami Brown érkezésével még veszélyesebb vált. Július Pénzes ugyanis azon kevesek egyike, aki megengedheti magának, hogy szezon közben is kedvére cserélgesse a légiósait. Persze a pénteki ellenfelünknél számos jól képzett erdélyi játékos is megtalálható, csak a példa kedvéért emeljük ki Tranca, Zsók, Péter, vagy Molnár Zsombor nevét. Összességében ez egy jól felépített, színvonalas csapat, amelyik bármikor, bármelyik ERSTE Ligás ellenfelét képes meglepni. Mindenesetre a mieinktől alapvető követelmény lesz a fegyelmezett és óvatos játék, különösen akkor, ha a bivalyerős első soruk van fenn a jégen. Ahogyan azt David Musial a szerdai összecsapás után is hangsúlyozta, „távol kell maradni a büntetőpadtól” és a speciális játékhelyzetekben hasonló hatékonysággal szükséges dolgozni, mint az újvárosiak ellen! Mivel a Brassó bővelkedik kreatív játékosokban, el kell venni tőlük az időt és a területet, zavarva őket a támadásépítésben. A védekezésben fontos szerepe lehet a folyamatos visszasegítéseknek és a kapu előtti terület fokozott védelmének, mivel az utóbbival azért akadtak gondok szerdán is. Nagyon fontos a koncentráció, kiemelten a mérkőzés elején, nem szabad megengedni, hogy gólokkal elhúzzanak!



Az egyetemisták a DAB ellen megmutatták, mire képesek, ha buzog bennük a harci kedv. Ebből szeretnénk, ha lehet, még többet látni, érzékelni! Jó lenne, ha a közönség még többet tudna segíteni és nagyobb létszámban érkeznének a szurkolók, mint legutóbb! Az otthon maradóknak kívánjuk jelezni, hogy a sportstream péntektől átveszi a DTV közvetítését, így a stream-en helyszíni kommentátorral élvezhetik a mérkőzéseket. A közvetítés az alábbi fizetős linken érhető el.

DEAC vs Corona Brasov
2019.11.29. (péntek) 18:30
Debreceni Jégcsarnok



=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-11-28 18:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
A Titánok ellen kezdünk, itthon

Admin * 2019-08-06 09:50:00

Responsive image
Hat perc alatt ment el a meccs

Admin * 2019-11-13 10:00:00

Responsive image
Nagy csata várható

Admin * 2018-09-27 09:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS