Dave Debrecenben

2018-07-06 13:50:33

Megérkezett a cívisvárosba a DEAC jégkorongcsapatának edzője, David Musial. A cseh-német kettős állampolgárságú, fiatal tréner rögtön munkához is látott Debrecenben. Szerdán megannyi elintézendő ügy mellett a DEAC-pályára is kilátogatott.

Az már rögtön látszott, Dave Musial a tettek embere. Kedden érkezett Debrecenbe, szerdán és csütörtökön pedig máris a csapat fogadására, az előttük álló közös munkára készült. – Hosszú volt az út Debrecenbe, hét órát vezettem kedden és eléggé elfáradtam, de a lényeg, hogy minden rendben ment. Volt már alkalmam kicsit körbenézni nálatok, tegnap elmentünk például a DEAC központjába is – kezdte beszélgetésünket a mester, aki ajándékkal is kedveskedett az klubiroda ügyes-bajos dolgokat intéző munkatársainak. A tréner egyeztetett Lóczi Lászlóné Kovács Marianna DEAC-ügyvezetővel, és belefért még a napba egy kis lazítás a Roncsbár teraszán.

A csütörtök aztán már zömmel a jégkorongról szólt. A tréner Fucskó Tamás csapatvezetővel karöltve bejárta a Debreceni Jégcsarnokot. - Igyekszem mindent előkészíteni, hogy mire a csapat tagjai megérkeznek, és elkezdjük a munkát, minden készen álljon. Kívülről kicsinek tűnt a jégcsarnok, de most, hogy alaposabban is körbejártunk minden helyiséget, öltözőket, konditermet, már látom, hogy igazából minden megvan itt, ami a munkánkhoz kell – mondta David, aki hozzátette, máris ismerkedik a magyar nyelvvel. Minden nap tanul valamit, mert szerinte nagyon fontos ismerni annak az országnak a nyelvét, ahol az ember edzőként dolgozik.

A játékosok egyébként jelenleg egyéni edzésmunkát végeznek. A keret tagjai július végén találkoznak egymással és a trénerrel. David Musial vezetőedző augusztus 6-án, hétfőn vezényel először jeges edzést a DEAC felnőtt jégkorongcsapatának.


KULCSSZAVAK jégkorong, vezetőedző

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-07-06 13:50:33

további cikkek a témában
Responsive image
Cseh-trió a DEAC-ban

Admin * 2018-06-12 15:30:00

Responsive image
Jól bekezdenek!

Admin * 2018-08-01 12:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS